Éden Hardi Ágnes legújabb térinstallációja az Édenkert kortárs interpretációjaként jelenik meg az East of Eden galéria kiállítóterében. A helyspecifikus műtárgyegyüttes négy falplasztikán keresztül idézi meg a szakrális terek letisztult, elcsendesedésre hívó atmoszféráját. A szimmetrikus galériatérbe lépve a teremtés negyedik napjára érkezünk. Ebben a rendhagyó időutazásban létrejött már az ég és a föld horizontja, amit világosság ragyog át. A víz élteti a partok organikus közegét, ami a sötét és világos periodikus változatosságában kezdetleges életjeleket mutat. De ember – vagy más testi létező – még nem érintette a tájat, bár a lélek már ott lebeg benne. Ez maga az érintetlen Paradicsom. A kiállításban szereplő minden elem szituáció-teremtő szimbólumként van jelen a műtárgyak, és élő növények szövedékében. Hardi Ágnes alkotói praxisában kiállításai alkalmával arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló teret teljes valójában alakítsa, hogy a közeg a művészi koncepció szerves része legyen. A művész eddigi formaképzéseiről ezúttal inverz módon gondolkodik: míg eddig műalkotásainak keretén belül képezett speciális tereket, úgy most a rendelkezésére álló komplex teret alakította, képezte át. Eredeti elképzelése szerint templomtereket kívánt létrehozni, ehhez pedig ős-, és ókori példákból inspirálódott. Végül ezen struktúrákat alakított át őselemekké, hiszen eredendően a természet maga is szakrális tér. Johann Wolfgang Goethe szavait idézve: „Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.” Az emberiség kultúrtörténetét a kert, mint toposz is végig kíséri, ami tükrözi az egyén lélekállapotát. A kert gondozása, és belső állapotaink ápolása párhuzamba állíthatóak egymással. De ókeresztény filozófusokhoz visszatekintve is azt találjuk, hogy az emberben a világmindenség tükröződik vissza. Pszichénkben épp olyan tágasság van jelen, mint a minket körülölelő univerzumban. Ezt a természeti és lelki végtelenséget átkarolva születik meg a lelki és fizikai értelembe vett kert, ami a jelen kiállításban testet ölt. A kerteket hagyományosan fallal, kerítéssel vették körül, hogy a bent található földrészt alakítani, és művelni lehessen. Az ember lényét is a teste övezi, melyet bár kívülről nap mint nap rendbe teszünk, de a leglényegesebb dolgok ezen a határon belül történnek. A belső folyamatok meglátszódnak külsőnkön is ezért nem elhanyagolható az önmunka befelé irányuló tevékenysége. A tárlat is egy hasonló módon falak által körülövezett tér, ahol a művek az őstörténeti fényességhez kapcsolódó atmoszféráján keresztül, átszellemült belső tapasztalás élhető meg. Az Instant Éden kiállításban a szimmetrikus galériatér ősi szakrális helyeket idéz meg, melyek az alkotói inspiráció ősforrását jelentették. Az Édenkert maga egy megszentelt hely, ahol az élet teljes gazdagsága elsőként valósult meg. A Bibliából ismert teremtett világ első alkotórészei a négy őselem: a levegő, a tűz, a föld és a víz. Az elemeket a kiállításban egy-egy absztrahált plasztika jeleníti meg. Anyaguk szilikonformából öntött műanyag, melyek mintázata és felülete kapcsolódik a materia prima-k eredeti tulajdonságaihoz. Hardi Ágnes az őselemek plasztikáit hátulról megszínezve szín-reflexeket képez, melyek dicsfényként vonják körül alakjaikat. A fény jelenléte a művek felcsiszolt felületi játékán is megfigyelhető. A művész visszatérően alkalmazza a mozaikszerű geometrikus mintázatokat, melyek egyesével megfestett apró négyzetformákból épülnek fel. Az aprólékos munka meditatív állapotot eredményez az alkotófolyamat során. A tűz minőséget a galéria szentélyének tengelyébe helyezett, égitestet megidéző korong forma testesíti meg. Felülete imitálja a Nap kitörésektől, energiáktól hemzsegő tulajdonságát. A föld az orgonák sípjára emlékeztető rudak formájában ölt testet. A természetben megtalálható fraktálok építik fel szerkezetét és elemei sormintát képeznek. Mintázata utal az teremtéstörténetbe bekúszó csábító gonosz erő, a kígyó alakjára. A színek árnyalatai egy belső rendszer szerint rotálódnak a felületen. A víz természetéből kiindulva ez a mű két elemből álló hullámvonalas struktúraként elevenedik meg. Színe és formája a folyamatos áramlás mozgását viszi be a térbe. A levegő elem az ősi szakrális helyek kapumotívumából építkezik, melyek összeillesztve inverz formában ismétlik meg a Nap motívumát. Az éteri minőséget a négyzetekből összeálló vibráló mintázat teszi érzékletessé. A kapuk és átjárók motívuma a transzcendens felé vezető utakat nyitják meg. Az erős szimbólumokhoz kapcsolódva a kiállítás térélménye lehetővé teszi a látogató számára azt, hogy elcsendesedve, saját belső kertje felé fordulva megélje az év végi ünnepi időszak misztériumát. Sipos Tünde | művészettörténész